| Hat érmet nyert a minialakulat |
|
|
|
Forrás:naplo-online.hu Szerző:Novothny Ottó A WUKF karate világszövetség a brazil Sao Paulo városában rendezte meg gyermek, kadet, és junior világbajnokságát. A világversenyen 31 nemzetközi szövetség közel hatszáz karatésa adott számot tudásáról. A mezőnyben ott voltak az A.J.K.A. Hungary sportolói is, névszerint Fuit Vilmos (Nemesvámos), Henc Péter, Horváth Dániel, Takács András (valamennyien ajkaiak), illetve az ajkai Takács Miklós edzőként utazott. Utóbbi elmondta, hogy rutinos, korábban a nemzetközi vetélkedőkön sikereket elért tanítványai úgy készültek az eseményre, hogy az áprilisi Eb után másodszor is csúcsformába lendüljenek.
Az ajkai közösség a rajt előtti hajnalban érkezett meg a helyszínre, ahol előbb kipihente a húsz órás utazást. Másnap nehezen talált edzéshelyet a társulat, de végül a szállásuk konferenciatermében mozogtak alkalmilag. A következő napon a WUKF elnöke Osvaldo Messias de Oliveira fogadást adott a vendégeknek. Közöttük voltak a magyarok is, akik így találkozhattak Christophe Pinna négyszeres kumite világbajnokkal, illetve Francisco Filho kyokushinkai és K1 világbajnokkal. Aztán megkezdődtek a selejtezők. Az ajkaiak elsősorban a küzdelemben jók, így kellemes meglepetést okoztak azzal, hogy a formagyakorlatok után bejutottak a tizenhat közé. Az esti ünnepélyes megnyitó szintén emlékezetes volt, japán dobosok, szambatáncosok színesítették a programot. Másnap következtek a kemény erőpróbák. A csapat formagyakorlatával a fináléba került, ahol óriási izgalmakat követően ezüstérmet szerzett. Egyéniben a sorsolás szeszélye miatt egymással kellett szembenézniük az ajkaiaknak. Négyük közül hárman a dobogóra állhattak fel. Végül Henc kikapott a döntőbe jutásért Fuittól, így előbbi nyerte a bronzérmet. A fináléban Fuit és Horváth nézett farkasszemet, a kétszeres hosszabbításos küzdelemben utóbbi minimális különbséggel bizonyult jobbnak. Horvát aranyat, Fuit ezüstöt nyert. Ezt követte az ippon shobu csapatdöntő, ahol a házigazda brazil alakulat volt az ajkaiak ellenfele. Előbb Henc hozta a meccsét, majd Fuit is meggyőző teljesítménnyel nyert, hogy aztán Horváth biztonsági döntetlenjével a dobogó legmagasabb fokára állhassanak fel. Az utolsó aranymeccs, a rotációs csapatküzdelem volt, itt szintán brazil fiúk próbálták megakadályozni az ajkai sikert. Nem tudták! A Horváth, Henc, Fuit, Takács A. összetételű közösség iskolajátékkal diadalmaskodott és újabb vébéaranyat gyűjtött be. Összesítésben a minicsapat három első, két második és egy harmadik helyet érdemelt ki. A szövetségek rangsorában ez a teljesítmény a hatodik legeredményesebb volt!- Nem véletlen, hogy a záróünnepség után szinte mindenki velünk szeretett volna válogatott melegítőt cserélni. Így aztán végül mi brazil címeres mezben jöttünk haza, de mindettől függetlenül természetesen büszkén és boldogan érkeztünk, hiszen fantasztikusan nagyszerű érzés volt ez a siker - mondta végül Takács Miklós. |