| A válogatott húzóembere lett |
|
|
|
Forrás: naplo-online.hu Szerző: B. Virág Rita A legeredményesebb Veszprém megyei lovas Mráz Tamás, aki Rakéta Remény hátán díjugratásban nemcsak remek nemzetközi eredményeket tudhat magáénak, hanem minősülést, vagyis indulási jogot szerzett a hétvégén rajtoló portugáliai ifjúsági Európa-bajnokságra. A Mráz családban mindenki szegről-végről kötődik a lovakhoz, a lovagláshoz. A család a salföldi természetvédelmi major üzemeltetője, ahol az őshonos állatok - többek között a lovak - gondozása mindennapi feladat. Az édesapa, Csaba lótenyésztő és sportlovasképző iskolát végzett, fia, Tamás pedig a biztatására kezdett lovagolni.
A fiú ugyan gyermekkora óta lovagol, mégis viszonylag későn, csupán 11 éves korától versenyez rendszeresen. Ennek viszonylag egyszerű oka volt, Tamás fizikailag még nem volt elég erős, ezért nehezen tudta megfékezni a lovat, s hiába ugratott ügyesen, az előbbi sokáig hátráltatta. Aztán rögvest az első éveiben bebizonyosodott, érdemes volt várni: díjugrató megyei és regionális ifibajnok lett, valamint megnyerte a kezdő lovasok számára kiírt régiós viadalt is.
Visszatért a díjugratáshoz, ahol három évvel ezelőtt díjugrató fedett pályás bajnokságot nyert, és bár a szövetségi kapitány még sosem látta versenyezni, még ugyanebben az esztendőben tartalékként meghívást kapott a korosztályos válogatottba is. A Salzburg közelében megrendezett nemzetközi ifivetélkedőn mutatkozott be először a címeres mezben, ahol a nyitónapon lebonyolított nyitott versenyszámban bebizonyította, nem elég csak tartalékként számolni vele. Lendületes, gyors és ráadásul precíz, pontos lovaglással hívta fel magára a figyelmet, és egy csapásra a válogatott húzóembere lett. Nem sokkal később Wiener Neustadtban a felnőttek között is számot adhatott tudásáról. Egyedüli ifjúsági korú lovasként óriási sikert könyvelhetett el, amikor megnyerte a több száz indulót felvonultató megméretés első számát, az úgynevezett nemzetközi kis kört. A jelenleg a komáromi Prosper Lovas Klub színeit képviselő badacsonyi sportoló az ősszel úgy vágott neki a szezonnak, hogy szeretné kvalifikálni magát a portugáliai Európa-bajnokságra. Rakéta Remény kisbéri fajtájú, őshonos magyar mént választotta ebben társának. Végül a kiskunhalasi nemzetközi erőpróbán elért hatodik helyezéssel megszerezte az egyéni minősülést, majd néhány héttel később a csapatét is. Tamás elmondta, a portugáliai Camportában nagyon nehéz dolguk lesz, miután a lovakat 3500 kilométert utaztatva kell majd felkészíteni. Ugyan minden vágya, hogy a mezőny elején végezzen egyénileg és csapatban is, azonban sok múlik majd azon, mennyire fáradtak a pacik, mennyire viselte meg őket idegileg a kamionozás. Négy nap alatt érnek el a helyszínre Camporta Budapesttől nagyjából 3500 kilométerre fekszik. A lovaknak ennyit kell majd kamionon utazni az Európa-bajnokság helyszínére, ami óriási stresszt jelent az állatoknak. Épp ezért a nem mindennapi távot négy nap alatt teszik majd meg a szállítóikkal, így próbálva csökkenteni a pacikat érő idegi megpróbáltatásokat. A versenyzőknek valamivel könnyebb dolga lesz: az ötfős válogatott, valamint kísérőik repülővel utaznak el a verseny helyszínére. |